Inspired by boredom – Fitside story

Inspired by boredom – Fitside story

Két dolog történhet, amikor az ember elkezd unatkozni. Vagy belesüpped és kellemesen zsibbadni kezd az agya, vagy épp ellenkezőleg, beindul.

Pontosan ez történt velünk is, amikor néhány lazább (de legalábbis nem kiemelkedően motiváló) nap és hét után Virággal megszületett az ötlet, hogy csináljunk valamit. Csináljunk, egy előadást, hiszen abban se tapasztalatunk, se előképzettségünk. Na de majd most.

Az irány egyértelmű volt. Aki szorgosan követi a Virág’s Lab blogot, az tudhatja, hogy kedves barátnőm idejének jelentős részét az edzés és az ezzel járó egészséges életmód tölti ki. Nemrég szerzett Életmód és táplálkozási tanácsadói képesítést és már jó pár éve folytatja ezen életstílusát. Én ezzel szemben egy teljesen másik irányt képviselek, bár néha-néha elkap a gépszíj és általában rövidebb periódusokra magam is konditerem-bogárrá válok, ám nálam ez jóval hullámzóbb. Ugyanakkor a diétázásnak én egy másik módját követem, a kötelező gluténmentes diétát.

Így aztán egy félkész tervvel a kezünkben elkezdtünk bevonni még egy fantasztikus előadót Barbi személyében. Az ő életmód- és táplálkozás tanácsadói karrierje még egy különleges pluszt adott az eseményünkhöz. Ráadásul személyes véleményem szerint a két hölgy tökéletesen képviseli a modern testépítés két oldalát. Ha megnézitek a profiljaikat szerintem nektek is fel fog tűnni, hogy mennyire más hangulatot árasztanak kettejük képei és életstílusa, annak ellenére, hogy mindketten rengeteg időt dedikálnak az edzésnek és az egészséges életmódnak. Ha valakiben bármikor is felmerülne, hogy 12 egy tucat ebből a műfajból, hát itt a példa, hogy ez nem igaz.

Ezek után megindultunk hármasban. Volt egy ködös alapgondolat, hogy szeretnénk bemutatni mire is vagyunk képesek, majd szépen lassan lett egy helyszínünk. A budapesti The Silver Lining Önismereti Központ tökéletes választásnak tűnt. Emlékszem még év elején, amikor a megnyitóján jártam lenyűgözött és azóta ahányszor visszatértem, egyre kellemesebb meglepetések fogadtak. Madarat lehetett fogatni mindhármunkkal, mikor kiderült, hogy szabad a hely az általunk kiválasztott időpontban.

Ez pedig megadta a végső lökést. Egyszeribe beindultak a dolgok, kialakítottuk a napi tervet, a hölgyek elkezdtek dolgozni az előadásaikon, miközben én szorgosan foglalatoskodtam a meglepetésekkel, amit a vendégeinknek rendeltünk. Felvettük a kapcsolatot a kiszemelt szponzorainkkal és mikor eljött a nagy nap, az eseményünk publikussá vált, minden félelmem elúszott, ahogy elkezdtek érkezni az első regisztrációk. El nem tudom mondani, milyen örömet okozott, hogy valami amit ilyen gonddal készítettünk, valóban értéket ad másoknak. Mert az elrugaszkodás pillanatában ott bujkál a félelem, hogy mi van ha tévedek és erre nincs szükség, nincs igény, ha senkit nem fog érdekelni? A bukás az élet velejárója és néha bizony el kell tűrni a jelenlétét, de szerencsére ez nem az a nap volt.

Persze kopogjuk le, igazán elégedett majd csak 16.-án leszek, nagyjából 15:05 magasságában, amikor az utolsó távozó vendégünk után csukjuk be az ajtót. Akkor remélem lesz egy pillanat, az elpakolás megkezdése előtt, amikor igazán kifújhatjuk a levegőt és elmondhatjuk, hogy igen, sikerült. Hiszen beleteszünk apait-anyait. Na azt a pillanatot majd nagyon fogom élvezni! Aztán nekiesek a felmosásnak.

Ugye veletek is találkozunk?

There are two things that can happen when you become bored. Either you let yourself sink into it and just enjoy the buzz in your brain, or quite the opposite, you fire things up in there.

That’s the exact thing that happened to us after a couple days and weeks of boring (or at least not so motivating) autumn grayness. Virág and I just felt like that we had to do something. Something like a presentation, as we have absolutely no experience or faintest idea how to organize such.

The idea was clear from the start. If you have been following Virág’s blog for a while, then you might already know that a significant amount of her life is dedicated to working out and staying healthy. She has recently qualified as a lifestyle and diet consultant to add to her impressive years of experience in the field. On the other hand, I have a completely different approach. Sometimes it gets to me and I do move into the gym for a couple of months, but it’s usually just bursts of motivation. However due to being a celiac I had to follow a strict gluten free diet since I was 1 year old, giving me an early insight into healthy eating.

So with this half ready plan in our hands we added another amazing woman to our team, Barbi. Her experience as a lifestyle and diet consultant completed our little team with a much needed second approach. Based on my own personal view, these two ladies represent two different sides of  the modern fitness lifestyles which will give a great variety to our event. If you check out their profiles you’ll see how different moods and styles they represent even though they lead the same(-ish) lifestyle with a very respectable amount of dedication to working out and eating as clean as possible. I sure wouldn’t be able to do the same. So if anyone says that all „fitness-girls” are the same, here’s the perfect example of why it’s not true.

There we were, arm in arm all three of us like Dorothy, Tinman and the Lion. Our faint idea was beginning to take shape and we landed ourselves the location. The Silver Lining Women Center in Budapest opened at the beginning of this year, and we were lucky enough t attend the opening ceremony back then. I was immediately taken aback by the place and every time I go back for another visit it always seems to be improving and surprising me with better and better ideas. We couldn’t have been happier when it was confirmed that we could have it for the chosen date.

And with this final push the whole thing took off. The schedule was put together, my two ladies began working on their presentations, and I started to create our little gifts. Because how could we arrange an event without some surprises for our guests, especially in December? We landed a couple of great sponsors, and then the day came when we had to reveal it to the public. I have been so nervous in the beginning, but the responses were amazing. To see our work really being perceived as valuable for other people felt amazing. Of course that’s your initial goal, to provide something valuable, but the worries and the questions are always there. What if they won’t like it? What if they don’t care? What if they are not interested? And so on, so much anxiety can be worked up over a single launch… As much as failure is a part of life and we do have to endure it sometimes, I was happy that it wasn’t one of those occasions.

Though I’ll admit, I’m only going to be completely relieved on the 16th of December, around 15:05 PM when we close the door on our last leaving guest. I know that right then, there will be a moment before starting the clean up when we can finally exhale and say: yes, we did it. We really did it. I’m going to savor that moment… before starting to mop up.

So see you there maybe? 🙂


Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

%d bloggers like this: