15 dolog amit nem kerülhetsz el az egyetem alatt

15 dolog amit nem kerülhetsz el az egyetem alatt

A helyzet az volna, hogy hétfőn lediplomáztam. Ezt még leírni is furcsa, ugyanis pontosan ugyanúgy érem magam, mint 2012. szeptember 10.-én, amikor először próbáltam megtalálni az első órámat. Nagyjából ugyanannyi fogalmam volt az életről és arról hogy mi leszek, mint most. De tény, hogy rengeteg megismételhetetlen dolog történt, amik közül néhányat szeretnék kiemelni. Ezek az élmények biztosan megmaradnak egy életre.

Előre leszögezem, van ami nem saját élmény!

  1. Az első napok extázisa feledhetetlen.

friends1

  1. Legalább egy vizsgád lesz, amiről teljes lemondással jössz ki… majd te kapod meg a csoport legjobb jegyét.

stoke

  1. Eljön A Kapcsolat, ami miatt órákról maradsz el, a telefonod a kezedhez nő és nagyjából 4 hét – 2 év időtartamra megszűnsz létezni a külvilág számára.

8aa62eb5fbdbae38dec6942d2fd31b60

  1. Majd ennek a kapcsolatnak a végén a parkettán ülsz és ugyanúgy órákról maradsz ki, nem tudod elengedni a telefonodat. Szerencsére általában inkább csak 4 nap – 6 hét hosszú időtartam.

tumblr_nyaflycmok1rxrsevo1_500

  1. Persze a barátnők ott lesznek és felkaparják a romokat.

girls-gif-3

  1. Egy elhúzódott buli után teljesen indokolatlanul túlöltözve jelensz meg a reggeli előadáson.

audrey-deal

  1. Álmodni fogsz valami rendkívül zavarba ejtőt legalább az egyik tanárodról. Súlyos esetben csúnya rajongássá válhat pár hétre.

tumblr_mdjy47a8li1rhc9uro1_5001

  1. Rájössz mi az igazi honvágy. Haladó felnőtteknél (értsd: akik az egyetem alatt már nem a családdal laknak) jelentősen többször előfordul. A többieknek inkább csak egy-egy végtelen óra alatt fátyolosodik el a tekintetük.

87341-theres-no-place-like-home-gif-hrys

  1. Előbb-utóbb beazonosítod a helyeket, ahova igazán szeretsz járni, illetve azokat, ahova leginkább csak az ismerősök miatt keveredsz. (Embere válogatja, én a mai napig imádom a klubokat, bocsi).

giphy

10. Minden szemeszter végén eljön a pont, ahol csak feladod.

giphy1

  1. Az az EGY professzor, akivel soha, de soha nem fogtok kijönni.

giphy2

  1. A rosszul megválasztott szakmai gyakorlat, vagy egy gondolkodás nélkül elvállalt munkahely okozhat bajokat.

parks-and-recreation-gif

13. Fantasztikusan jó leszel abban, hogy úgy tegyél, mintha effektív munkát végeznél, annak ellenére, hogy nem. Legyen szó tanulásról, beadandókról, szakdogáról vagy projectmunkáról.

giphy3

  1. Lassacskán rájössz, hogy egyik másik tantárgyból csúszni egy évet, vagy a szakdolgozatot később leadni egyáltalán nem a világ vége, és a többség így is jár.

81257-ron-swanson-dont-care-gif-lmgn

  1. A végén pedig belátod, hogy a sok fárasztó éjszaka (85% bulizás, 15% tanulás), az alkohollal lerombolt máj és az összes többi furcsaság ellenére, kihagyhatatlan élmény ez.

giphy4

 

Ezeket gyűjtöttem így egyszerre csokorba. Bár nem mondom, hogy nekem az egyetemi évek lesznek a kedvencem, de jó buli volt. Sok mindent csinálnék máshogy, ha most előről lehetne kezdeni, de ha már így alakult, boldog kis emléknek teszem el. Örülök, hogy végre vége és lehet belevágni az új kalandokba.

 

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

%d bloggers like this: